Translate

2014. április 20., vasárnap

4. fejezet





-          Ezt hogy érted? – kérdeztem tőle mikor felhúzott a kényelmes ülő helyemről.
Nem válaszolt csak sejtelmesen mosolygott.
-          Itt vannak a szüleim – mondta halál komolyan, de láttam a nevető ráncokat a szeme körül.

Elkezdett lefelé húzni a hall-ba ahol mindenki más tartózkodott. Mikor már majdnem az utolsó lépcsőfoknál, voltam hirtelen elcsúsztam és szépen hanyatt is estem…volna, ha Harry nincs a helyzet magaslatán és nem kap el.
-          Jól vagy? – kérdezte mikor látta, hogy csak egy bizonyos irányba nézek. Nem válaszoltam csak ránéztem és felkeltem karjai közül.Egy hatalmas festmény lógott a falon pontosan velem szemben, amin egy aranysárgaszemű sötét hajú lány állt. Nagyon szép volt.
-          Ez kicsoda? – kérdeztem szinte megbabonázva a gyönyörű kép nézésétől.
-          Ez te vagy – mondta meglepődve a hátam mögül Harry.
-          Én? De az hogy lehet? – kérdeztem. Mondjuk, tényleg van egy kicsi hasonlóság, de az én szemem kék! Mondjuk Harry álmában is sárga volt a szemem.
-          A húgom készítette ezt a portrét. Ő meg jósolja a jövőt. Vámpírként ilyen aranyszínűek lesznek a szemeid.
-          Van egy húgod? – kérdeztem elfordulva a saját festményemtől.
-          Igen. Nagyon kedves lány.14 éves – mondta mosolyogva.
-          Na és te hány éves vagy? Ha szabad meg kérdeznem.
-          Összesen 777 éves vagyok – mondta Még mindig mosolyogva mire egy kicsit elcsodálkoztam. Az oké hogy vámpír, de mennyi? 777? Az nem semmi.
-          Az, szép életkor- mondtam mire felnevetett.
-          Igen az. De ha úgy jobb gondolj, csak 17-nek. Kinézetre annyi vagyok – mondta. 
Megint elkezdett szúrni a mellkasom, de most ezerszer jobban. Odakaptam hirtelen mire Harry szólítgatni kezdett. Hirtelen felkapott, és beszaladt velem valami sötét szobába ahol több ember is volt többek között az anyám is Gina.
-          Elkezdődött – mondta Harry majd letett egy asztalra, ami nagyon hideg volt. Mindenki fölém állt néztek miközben én szenvedek. Kösz.
Harry szemszöge:
A próféciák szerint ő lesz a leghatalmasabb vámpír, aki az élők között járt és az átváltozásának folyamata is fájdalmasabb és huzamosabb időszakig tart, mint egy átlagos vámpírnak. Nagyon sok erőt hagytak rá az ősei, amit neki bírnia kell. Azt mondják a szüleim, hogy a próféciák sosem tévednek. Ha ez így van, akkor ezen az asztalon a jövendőbelim fekszik.Érzem azt a különös kötődést iránta, hogy meg kell, hogy védjem, ahogy csak tudom. Gyönyörű lány mi tagadás. Azt hiszem a próféciák most sem tévedtek. El, hirtelen elkezdett rángatózni az asztalon mire refleksz szerűen fontam össze kezeinket mire mintha egy szikra pattant volna ki kezeink közül.
-          Ez hihetetlen – mondta édesanyám.
-          Igen az – értett egyet El anyukája.
-          Miről maradtam el – jött be az ajtón nagy sebbel, lobbal bolondos kis húgom Katherine. Mikor meglátta az asztalon szenvedő lányt oda pattant mellém és meg fogta a másik kezét is El-nek.
-          Nagyon gyenge. Itt már csak én tudok segíteni – mondta a húgom. És mivel ő is vámpír bele harapott a saját csuklójába aztán pedig Szikráéba.
-          Megőrültél? – kérdeztem tőle szinte már sziszegve.
-          Hidd el éppen eleget szenvedett ez a szegény lány itt az ideje, hogy véget vessek a fájdalmainak – mondta majd El, csuklóját, a sajátjához érintette s mintha csillaghullás lett volna minden annyira fényes lett.
-          Nee – kiabálta szinte torkaszakadtából Szikra és nekem majd meg szakadt a szívem hogy ilyen meggyötörten kell látnom.És vége lett a fény tengernek mely beborította az egész szobát, majd egy nagy koppanást hallottam és a húgom a földön feküdt. Gyorsan az ölembe kaptam és az egyik kanapéra leraktam.
-          Katherine! – édesanyám oda sietett hozzánk már sírva és letérdelt húgocskám elé. Már engem is a sírás kerülgetett. De én úgy hittem, hogy nem történt semmi baja. De sajnos csak hittem.
-          Egy ilyen erős mágia felhasználást senki sem éli túl. Csoda lett volna, ha életben marad. -  mondta suttogva anyukám. El kezdtem könnyezni. Ez nem lehet.
-          Ez nem történhet meg! Nem! – kiabáltam miközben fejemet fogtam. Az én drága húgom. Meghalt.
-          Harry nyugodj le – mondta édesapám és mellém lépet majd fél karjával át ölelt. Ő hogy nem könnyezni meg a lánya halálát? Ez nekem nagyon fájt. De ha tudta, hogy a halálnak teszi ki magát miért tette?
-          „Érted tettem Harry” – hallottam meg húgom hangját, de nem tőle, hanem a fejemben. Ez hogyan?
-          Hallom a fejemben – mondta hitetlen hangon.
-          Úgy tűnik, hogy a húgod nagyon szerethetett téged mivel rejnkarnációval a lelkét a tiedhez kötötte így még a túlvilágon is tudsz vele beszélni. - mondta Szikra anyja.
-          „Vigyázz erre a lányra, mert nagyon szép gyermekeitek lesznek ám”- hallottam megint húgom édesen csengő hangját és ezt a mondatot meg is mosolyogtam.
  Hirtelen éles fájdalom futott át a fejemen....

2 megjegyzés: