Translate

2014. április 29., kedd

8. fejezet No pictures!

Harry szemszöge:

Fogalmam sincs mi ütött belém. Csak azt vetten észre, hogy Szikra előttem fekszik a földön és sír. Úristen mit tettem?
-          Szikra mi történt? Miért sírsz? – kérdeztem és lehajoltam hozzá, de nem válaszolt. Csak piros arcát és könnyektől telt szeme szinte annyira elszomorított. Rossz érzés volt.
-          Azért sírok, mert…..
Elektra szemszöge:
-           - Azért sírok, mert…… - most mit mondjak? Megbántottál a nézéseddel? Ez már milyen béna.
-          -  Miért? – kérdezte és mélyen a szemembe nézet már zöld szemeivel és letörölte könnyeimet puha ujjaival.
-          -  Bántottál…. – mondtam csendben és felálltam és ő is utánozta mozdulatomat. Arcáról fájdalom tükröződött le. Nem tudom, hogy hogyan viszonyuljak ehhez a dologhoz. Akármennyire bántott, ami történt…bár, azt sem tudom, hogy mi történtem tudok, rá haragudni nem tudom, hogy miért. . Oh, várjunk, csak tudom! Azért mert össze van kötve a sorsunk, és mert egymásnak lettünk teremtve blablabla. Furcsa dolog ez az egész, de szeretem a kalandokat így próbálok mindent értelmezni....Hirtelen derekam köré, fogta kezeit és közel húzott magához.
-           - Harry mit csinálsz? – kérdeztem tőle, de igazából nem zavart….basszus miért nem zavar? Hiszen, most bántott meg…a nézésével…de ez akkor sem normális.
-           - Hidd, el én magam sem tudom. Az érzéseimet…nem ..tudom..irányítani – és minden szóval egyre közelebb volt ajka ajkamhoz. Egyszer csak benyitott….
     Harry szemszöge:
 Mindjárt megcsókolom a világ legszebb lányát, akit nekem teremtett az ég. Ajkaink már szinte súrolták egymást, amikor kifinomult hallásommal hangokat hallottam az ajtón kívülről. Valaki a szoba felé tart. Nem akartam ezt a csodás pillanatot meg zavarni, de még nem szabad így közelednünk egymás felé különben bármi meg történhet.


A nagy könyv 6 §
A kiválasztott párnak várniuk kell a testi érintkezéssel, amíg a teljes holdfogyatkozás és csillaghullás nem veszi, kezdetét különben felborul az egyensúly a természet és a varázsvilágok között…..


Idéztem fel magamban a könyv 6. paragrafusát. Nagyon vágyom Szikrára, de még nem szabad. Még nem.Érdeklődő tekintettel nézet rám majd ő is meg hallotta egyforma hangú magas sarkúak egyenletes kopogását.
-          Harry…..- mondta volna kérdését, de abban a pillanatban lépett be…..Elektra? Jaj, nem is ő az ikertestvére. Hogy felejthettem el.Nem mondott semmit csak minek tézett majd sejtelmes vigyorral az arcán ki ment. Egy az egyben Elektra csak El-nek, a nyakában lóg a medálom. Egy formák, de még is mások. Szikra és Heléna kisugárzása is más. Sosem tudnám őket összetéveszteni.
-          Ez mi volt? – kérdeztem és leültem az ágyra.
Elektra szemszöge:
Harry majdnem….megcsókolt!!!Jesszusom, el sem hiszem…de miért érzem azt hogy most én vagyok a világ legboldogabb embere hogy lebegek a felhők felett mikor még alig ismerem őt. Jaj kit álltatok már ez rég nem érdekel csak az, hogy…most már nyíltan kimondhatom, hogy szeretem ŐT J teljes szívemből. Talán csak az „átkunk” miatt. Itt kövüljek meg, ha ez nem a világ legjobb átka.
-          Ez mi volt? – kérdezte és leült az ágyra. A nővéremre célzott vagy a csókra?
-          Mire érted?  - kérdeztem és szeme ragyogásától nem tudtam szabadulni.
-          A tesódra. – mondta mosolyogva. Jaj nekem…..
-          Én sem tudom. Lehet, hogy ellenőrzött minket? – kérdeztem furán mire mind ketten elnevettük magunkat.
-          Harry – mondtam majd közeledtem az ágyhoz majd nemes egyszerűséggel letettem a sóhajomat a puha párnák közé.
-          Tudom, hogy mit szeretnél mondani és azért csináltam, mert még nem szabad – azt mondta, hogy MÉG? oh.
-          Vagyis nem azért mert nem akartad….. – mondta neki mire elmosolyodott és két keze közé fogta arcomat.
-          Ilyen eszedbe se jusson. Nem tudod, hogy mióta várok rád. És most itt vagy te jelented nekem a mindent.  – még a lélegzetem is elállt. Most csak még jobban szeretem őt. NAGYON. Lehunytam szemeimet és élveztem, hogy csak ketten vagyunk, hogy ő fogja közre arcomat, hogy érzem, bőre melegét egyszerűen Szeretem.
-          Nem akarom, hogy ennek a pillanatnak vége legyen – mondtam és közelebb húzódtam    Harry-hez.
-          Hidd el nekem is ez minden vágyam – mondta és arcon csókolt.
-          De miért nem? – kérdeztem. Most miért nem csókolt meg?
-          Azért mert ez egy szabály, amit egy ideig be kell tartanunk.
-          Olyan tiltott gyümölcs feeling – mondtam, de csak kicsúszott a számon, de Harry-t jól meg nevetettem vele.
-          Igen valami olyasmi. Legalább is nekem biztosan az – mondta mosolyogva.
-          Vegyem kihívásnak? – kérdeztem merészen mire kaján mosoly ült ki szájára.
-          Hm, szerintem ez már kihívás – mondta és megint közeledni kezdett felé. Ezt direkt csinálja. Tuti.
 Mielőtt Túl közel jött volna kezemet szájára tapasztottam.
-          Igen már tudom és elfogadom a kihívást – mondtam majd felálltam az ágyról és kifelé vettem az irányt....

2014. április 23., szerda

7. fejezet No pictures!!!

-          Harry minden rendben – kérdeztem meg tőle. Komolyan aggódtam érte, hiszen már egy napja elájulja feküdt.
Harry szemszöge:
Kinyitottam szemeim és egy angyalt láttam meg felettem. Talán a mennyországba kerültem? Nem az lehetetlen hisz lelkem már rég a poklok mélyét súrolja és semmi módon nem lehet már a föld felé húzni. Elekrta volt az. Sötét szinte combjáig érő mogyoróbarna haja belelógott arcába, ami gyönyörű arcának tökéletes vonásait takarta. Ezt meg mosolyogtam, mert csak most ismertem meg már ilyen érzések és gondolatok fordulnak meg az agyamban iránta. Hangján aggodalmat véltem felfedezni bár nem tudom, hogy miért. Ha ő a közelemben van, szinte minden zavaró tényezőt ki tudok a fejemből zárni akkor sosem fontos, hogy mi zajlik körülöttünk csak az hogy velem legyen hogy érezzem a közelségét.
-          Miért ne lenne minden rendben? – kérdeztem.
-          Csak mert egy egész napon át ki voltál ütve és már mindenki nagyon aggódott érted – mondta és szeméből értetlenség érződött.
-          Egy egész napon át? Ez különös én azt hittem, hogy csak elaludtam – akkor ugrottak be a dolgok arról a napról. A húgom elvesztésekor. Szegény pára azért áldozta fel magát, mert nekem jót akart. És én már soha sem tudom neki meghálálni. Arcomon át futottak az érzelmek, amit El is észrevett és kezemért nyúlt majd erősen megszorította, amit megmosolyogtam. Milyen erős kezek egy csepp lánynak.
-          Tudom, hogy szomorú vagy – mondta már ő is szomorúan. Nagyra becsülöm, hogy szeretné átérezni a fájdalmamat.
Elektra szemszöge:
Mintha átéreztem, hogy mennyire szenved a húga elvesztése miatt. Nem tudtam, hogy hogyan segítsek neki. Ez volt a legszörnyűbb.
-          Tudok valahogyan segíteni neked? – kérdeztem meg mire felcsillant a szeme.
-          Hát, ami azt illeti igen. Szeretném, hogyha tudnád, hogy van egy könyv, amit még biztos nem láttál. Abban jó formán te vagy leírva és…..
-          Tudom már elolvastam és rendesen rá is csodálkoztam – mondtam üveges tekintettel aztán Harry-re fókuszáltam, megint aki elgondolkozott.
-          Tudom, hogy hatalmas feladatot kell elvégeznünk, de ez csak attól, függ hogy akarjuk e – mondta és török ülésbe helyezkedett így pont velem szembe ült.
-          Az agyam azt mondja, hogy nemmel válaszoljak, de a szívem…egészen mást mond – nem mertem a szemébe nézni. Nem tudom, hogy ő mit gondol erről az egészről.
-          Tudom. Én is így vagyok vele – mondta mire csodálkozva néztem fel az ágylepedő nézéséből Harry gyönyörű zöld szemeibe.

-          Komolyan? – kérdeztem.
-          Igen és ez azért van, mert össze vagyunk kötve. Semmit sem tudunk ellene tenni – mondta majd hirtelen kapta el a fejét és mintha rángatózni kezdett volna. Majd újra rám nézett és hihetetlen gyorsasággal tolt a szemközti falhoz és már vörös szemével szinte a lelkemig hatolt tekintetével.
-          Küzdj le! – mondta mélyről jövő morgással vagy duruzsolással éppen kinek mi jó
.-          Micsoda? – kérdeztem.
-          Tolj el magad elől. Lökj, a másik falhoz csak csinálj, valamit próbálkozz, mert nem tudom fékezni magam. – most komolyan ezt kéri tőlem. Én még egy ágyat sem tudtam el tolni egész életemben nem hogy egy felhevült vámpírt??!!
-          Harry én ehhez kevés vagyok. De mi van veled? Harry szólalj meg kérlek. Fáj valahol? Mi a bajod? – kezdtem szólongatni, de ő csak állt előttem és fájt. Hozzám sem nyúlt, de a nézésével kínzott. Fel falt elásott, de nem hagyott síromban békét nekem még mindig a vörösen izzó szemei. Gyönyörű szemek mi tagadás még így is. Gyötört engem és nem tudtam ellene tenni, mert megmozdulni sem tudtam-          A fájdalom élve temetett el. Elvágódtam a padlón és zokogtam. Nem attól, mert szomorú voltam, hanem mert fájt. Fájt küzdeni….

2014. április 21., hétfő

6. fejezet

Na, erre a fejezetre kíváncsi vagyok. Egy kicsit érdekelni, hogy mit jövendöl nekem a jövő szerelem ügyileg. Vajon meg mondja, hogy pontosan kit fogok szeretni? Lehetséges. De ez hülyeség. Minden
ember, magának választ társat és nem holmi könyv mondja meg neki, hogy kivel fogja leélni az életét.
De ha már belekezdtem az olvasásba, akkor be is fejezem. Meg az is érdekel, hogy Harry szóba kerül e egyáltalán mert úgy hiszem neki is van valami köze ehhez az egészhez különben nem lett volna jelen az álmaimban.

                    Szerelmedet homály fedi akkor is, hogyha meg tudod, hogy ki az. Sötét erő irányítja, őt                mely a pokol legmélyéről tör elő. Erejét nem mindig tudja kontrolálni, de érted le mondana                   bármiről. Ködös álmok….vörös szemek illetik őt. A nemesi Hyrwenny háznak utolsó                              leszármazottja ki tovább viszi a dinasztia hatalmát. A ti szerelmetek hatalmas vizeket,                                           földeket fog meg mozgatni melynek nem tudtok ellenszegülni.

Szóval ő is egy olyasmi lény, mint én. Egy leszármazott, aki a családjának erejét utolsóként örököli. De mit jelent, hogy sötétség fedi? Hogy ködös álmok és…vörös szemek????? Nem az lehetetlen. Az teljesem kizárt! Vagy még sem? De hogyan lehet? Most ez a fiú:
Lesz a jövendőbelim? Na nem mintha bármi bajom lenne vele de inkább tovább olvasok, hátha rosszul gondolkozok.

            Nemesi címmel bírónak nemesit kell elvennie ez így van mióta világ a világ. Elektra Medisa             Ronzon Gróflány Harold Edward Hyrwenny királyi címmel bíró most még hercegi címmel élő úr                                                          szerelme hitvese vagy leszel.
Szóval nem gondolkodtam rosszul. Az a nevem hogy Ronzon? És ezek szerint apám gróf? Azt hiszem nekem ez most egy kicsit sok. Letettem a könyvet és felálltam, egy kicsit kinyújtani magam, mert teljesen elgörnyedtem.Gondolkoznom kell, de nem tudok ebben a szobában. Mintha blokkolná a gondolataimat.Kinyitottam az ajtót és két kíváncsi szempárral találtam magam szemben, de én meg sem szólaltam.
-          -      Elektra..Jól vagy – kérdezte meg anyukám.
-          Nem, nem vagyok jól. És ha meg bocsájtotok, most jót tenne, egy kis friss levegő ki kell szellőztetnem a fejem – mondta majd kiléptem a házból és egyenesen a nagy fához vettem az irányt, akivel legutóbb is jól elbeszélgettem. Remélem, ő tud segíteni.Mikor oda értem már nem zöldessárgás színekben pompázott, hanem volt inkább kék es piros. Azt mondták, hogy ez a fa jóformán az enyém. Vagyis csak félig. De kié a másik fele? Harry-é?
-          Nem az övé, hanem az enyém – mondta hátam mögül egy hang. Meg fordultam és…..és mintha a tükörképemet néztem volna csak sokkal jobb kiadásban.
-          Te lennél Heléna? kérdeztem és közelebb mentem. Nem tudtam el Hinni, hogy ez az én ikrem. Nehéz elképzelni is nem, hogy elhinni, hogy van egy klónod akiről nem is tudtál. Aki ugyan olyan, mint te.
-          Igen te pedig Elektra és nagyon jó látni téged testvérem – mondta mosolyogva majd megölelt és én azonnal visszaöleltem. Furcsa. Egy teljesen ismeretlen ember itt ölelget, aki a testvérem. Nem ismerem, de szeretem. Ez a család.
-          Nagyon sajnálom, hogy nem találkoztunk, de mind kettőnknek így volt a legjobb – mondta mikor engedett öleléséből és közelebb lépet a Mi fánkhoz.
-          Tudtad, hogy ez a fa akkor kezdett el nőni mikor mi születtünk? – kérdezte.
-          Akkor hogy nőhetett ilyen nagyra? – kérdeztem és én is közelebb léptem a fához.
-          Úgy hogy érzi, hogyha nő az energiánk és igazából össze vagyunk kötve vele így neki is úgy nő saját maga, mint nekünk az erőnk – mondta Heléna.
-          Figyelj, hívhatlak Hell-nek? – kérdeztem
-          Persze ha én, hívhatlak El-nek – kérdezte mire egyszerre nevettük el magunkat. Nem hazudtoljuk meg az ikreket J  Elindultunk visszafelé a ház felé mikor rossz érzés fogott el.
-          Hell….
-          Érzem – mondta és elkezdett a ház ajtajához húzni. Szinte berobbantunk egy beszélgetés közepébe. Meg sem lepődtek, hogy itt van Hell csak kedvesen mosolyogtak majd testvérem, felém, fordult.
-          Figyelj, menj fel Harry-hez és nézd, meg hogy van. Ha valami baja van, csak te tudsz neki segíteni. – mondta és megölelt. Azt sem tudtam, hogy melyik szobában van Harry, de elindultam és mintha a lábaim önállóéletet élnének vezettek el egy fekete ajtó elé, amiből szinte áradt a hogy is mondjam…..talán a szenvedély a jó szó rá bár nem is tudom olyan furcsa.Benyitottam és egy édesen szuszogó fiút láttam meg az ágyon. Meg mosolyogtatott, ahogy fújja ki a levegőt és egyenletesen szívja be. Talán…tényleg, őt szánta nekem a sors vagy csak véletlenszerű egybe esés?Egy hírtelen ötlettől vezérelve a nyakamban lógó papírrepülős medálra tévedt kezem. Könnyen leszedtem nyakamról az ezüst ékszert és nézegetni kezdtem. Leültem az éppen szendergő Harry mellé és néha a láncot néha pedig őt néztem. Annyira ismerős kezdett lenni, hogy észre sem vettem, hogy a mellettem lévő fiú nyitott szemmel engem néz...

5. fejezet

Rémesen hasogat a fejem.
-          Harry minden rendben.
-          Nem nincs minden rendben. Nagyon fáj a fejem. – összegörnyedtem a földön és fejemet fogva kiabáltam. Teljesen kikeltem magamból. Én sem értettem, hogy miért és hirtelen elájultam.
Elekrta szemszöge:

Újra a francia ágyas szobában ébredtem fel, de olyan furcsán éreztem magam. Mintha a fejem egyre tisztulna ki fele.Felkeltem az ágyról és ki mentem a szobából. Lefelé vettem az irányt s mikor le értem nem találtam senkit a házban.Kinyitottam a ház ajtaját és azonnal meg csapott egy energia hullám és mintha irányítana engem elkezdett húzni befelé az erdő felé.Egyenesen, de egy kicsit meg inogva vettem a lépéseket, míg el nem értem egy öreg fához.Nagyon magas törzséhez dús lombkorona társul melynek színei a zöld és sárga árnyalatait váltották úgy mintha ősz lenne pedig még nagyon a nyárba voltunk hajolva.
Nagyon szép volt. Kezeim törzsének egyik repedéséhez vezettem és mintha éreztem volna az érzéseit, gondolatait ennek a gyönyörű élőlénynek.
Nagyon meg nyugtató volt.
-          „ Elektra vissza kell menned a házhoz” –hallottam meg újdonsült barátom suttogását fejemben.
-          Rendben elmegyek, de visszajövök – mondta majd elindultam ugyanazon ösvényen,mint amin eljöttem ide.Mikor vissza értem a házhoz még mindig gondolataim áradatában úsztam és azon gondolkodtam: Hogy beszélhettem egy fával? Kinyitottam a hatalmas, kaput ami most ajtóként szolgált és beléptem a házban.
-          Szikra gyere, kérlek ide – hallottam meg anyukám hangját abból a sötét szobából, amibe tegnap vitt be Harry….Mi történt tegnap? És hol van Harry?
-          Gina mi történt tegnap – így köszöntöttem őt. De nem volt egyedül. Ott volt még egy hölgy.
-          Mindent elmagyarázok, de előtte hagy mutassam be neked Annabellát ő Harry anyukája – mondta anyukám. Egy kedves mosolyú fekete hajú nő állt előttem.
-          Örülök, hogy megismerhetem Annabella – mondtam kedvesen.
-          Nyugodtan hívj Anne-nek. Én is örülök a találkozásnak. – mondta és megölelt.
-          Kislányom az a helyzet hogy nem tudom, hogy mit mondott el neked Harry
-          Annyit hogy ő egy vámpír..és hogy én is az vagyok –mondta és nyeltem egyet. Nem tudom elképzelni magam vámpírnak.
-          Drágám te nem vámpír vagy…valami, teljesen más – mondta Anne egy kicsit elgondolkodva.
-          De hát akkor mi vagyok? – nem értem. Valaki meg mondaná végre az igazságot?!
-          Te olyan lény, vagy aki a vámpíroknak erejével bír, de te magad nem vagy az. A halhatatlanságot, a gyorsaságot és a kitűnően jó érzékszerveket örökölted, de nem iszol vért.De ez csak az egyik öröklődési ágadnak az örökletes ereje. A másik…nagyon veszélyes.
-          Szóval én kitűnök a ti világotokból? –kérdeztem.
-          Nem az, hogy ki tűnsz, hanem eltérsz inkább, de ez nem baj, mert te egy különleges lány vagy. – mondta anyukám.  Nagyon furcsán nézhettem, mert nagyon furcsa nézést is kaptam vissza Anne-től és anyukmámtól is.
-          A másik ágról, vagyis az én családomtól egy kicsit más erőket kaptál. Kapcsolatba tudsz jönni a természettel komunikálni tudsz a növényekkel, állatokkal. – szóval azért tudtam azzal a fával beszélgetni.
-          És annál a fánál ahol jártál nem régen különleges szerepe van. Mivel félig az a tiéd..szó szerint – mondta Anne.
-          Micsoda? – kérdeztem. Meglepetések áradata borít be a mai nappal.
-          Elmondod neki? – kérdezte Anne anyukámat.
-          Mit kell elmondanod.
-          Azt hogy neked van egy testvéred..egy ikertestvéred –mondta anyukám. Miiiiiii? Wtf?
-          Hogy-hogy és mi és mikor és…ezt, el akartad mondani vagy elsumákoltad volna? – leptem el Ginát is kérdéseimmel.
-          Persze hogy el akartam, mondani csak még annyi mindent tudnod kell és nem tudtam, hogy hogyan kezdjek bele – mondta sajnálkozó hangon. Megértem őt, de ez akkor is…durva.
-          Megértelek és sajnálom, hogy így viselkedtem – mondtam neki mire elmosolyodott.
-          Én nem haragszom rád, mert a helyedben én is ki lennék, borulva – mondta.
-          Na és hol van az én ikertestvérem? – kérdeztem és leültem egy székre.
-          Azt üzente, hogy párnap múlva ide ér. – mondta anya.
-          És hogy hívják? – szégyen ilyet kérdezni, de ha egész életemben még nem is hallottam róla….
-          Heléna – mondta Anne. Furcsán méregetett és nem hagyott nyugodni így rá kérdeztem.
-          Valami baj van? – kérdeztem meg Anne-t.
-          Nem csak…azon gondolkodtam, hogy álmodtál e már a fiamról? – na, ez…meg lepett.
-          -   Öhm….Khm…Hát igen – mondtam és arcom már egy paradicsom is meg irigyelte volna.
-          Jó csak azért kérdezem, mert ő is álmodott veled – mondta mosolyogva.
-          De ez mit jelent? – kérdeztem és a két anya egymásra nézett.
-          Azt jelenti, hogy a jóslatok be fognak következni – mondta anyukám. Mondják már ki kerek perec, hogy mi van, ne köntörfalazzanak.
-          Vagyis…..
-          Ezt egy kicsit nehéz elmondani…de értsd úgy, hogy a ti jövőtök meg van pecsételve. Az égiek tudták, hogy eljön ez a nap, és hogy minden bekövetkezik.
-          Mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy a sorsunk meg van pecsételve? – kérdeztem és úgy figyeltem őket, mint borjú az új kaput. Most már tényleg mindent tudni akarok.
-          Arra hogy….inkább, nézd meg ezt. Ebben minden benne van, amit tudnod kell – mondta és oda adott egy vagy 100 éves könyvet, amit vastag réteg por borított be.
-          Ez…milyen, könyv? – kérdeztem és lefújtam róla a port, aminek következménye az lett, hogy elkezdtem köhögni.
-          Ez a könyv az életednek a történetét írja el igazából ez a könyv az életed – mondta Anne.
-          Szóval ebben minden benne van, amit tudnom kell? – kérdeztem mire bólintottak. Végre. Végre mindent meg tudhatok. Eszembe jutott valami.
-          Hol van Harry? – kérdeztem.
-          Tegnap óta eszméletlenül fekszik az egyik szobában és nem tudjuk, hogy mi a baja.-mondta Anne aggódással az arcán. De hát mi történt?
-          Úristen! De mi történt? – kérdeztem mire kiment a szobából Harry anyukája.
-          Tegnap meghalt Harry húga Katherine – mondta szinte suttogva anya mire nagyra nyitottam szemeim és levegőt is elfelejtettem venni.
-          De hogyan? – kérdeztem.
-          Az este majdnem meg haltál. Egy nagyon erős varázslat fogott közre téged, ami ellen nem tudtál védekezni. Harry húga éppen akkor érkezett meg és csak úgy tudott neked segíteni a feláldozza magát. – mondta anya.
-          De miért akart nekem annyira segíteni hisz nem is ismert engem.
-          Azért mert a jóslatnak be kellett teljesülnie. Neked élned kell. Nekünk meg kell, hogy védjünk, mert ez a feladatunk.De most szeretném, hogyha elolvasnád ezt,mert csak ebből tudsz meg mindent magadról és a jövődről.- mondta anyukám és ő is kiment a szobából maga után behúzva az ajtót.

                      Egy vagy a hatalmasok közül tehát tiszteld és becsüld, amit kaptál

-          Olvastam a könyv első oldalának tetején. 

 A te feladatod és ikredé hogy védjétek, óvjátok s megvédjétek e földet, amit nektek kezetekbe adott az ég. Hatalmas erőtökkel kordában tartani a gonoszt nem kis munka, de hogy túléljétek, a harcot segítségetekre fogna jönni.  

-          Olvastam a szép cirádás betűkkel írt szöveget.Mikor elolvastam egy oldalt csak azt tudtam, meg amit már egyébként is tudtam.

                                                                        2.fejezet
                                                   A szerelem

2014. április 20., vasárnap

4. fejezet





-          Ezt hogy érted? – kérdeztem tőle mikor felhúzott a kényelmes ülő helyemről.
Nem válaszolt csak sejtelmesen mosolygott.
-          Itt vannak a szüleim – mondta halál komolyan, de láttam a nevető ráncokat a szeme körül.

Elkezdett lefelé húzni a hall-ba ahol mindenki más tartózkodott. Mikor már majdnem az utolsó lépcsőfoknál, voltam hirtelen elcsúsztam és szépen hanyatt is estem…volna, ha Harry nincs a helyzet magaslatán és nem kap el.
-          Jól vagy? – kérdezte mikor látta, hogy csak egy bizonyos irányba nézek. Nem válaszoltam csak ránéztem és felkeltem karjai közül.Egy hatalmas festmény lógott a falon pontosan velem szemben, amin egy aranysárgaszemű sötét hajú lány állt. Nagyon szép volt.
-          Ez kicsoda? – kérdeztem szinte megbabonázva a gyönyörű kép nézésétől.
-          Ez te vagy – mondta meglepődve a hátam mögül Harry.
-          Én? De az hogy lehet? – kérdeztem. Mondjuk, tényleg van egy kicsi hasonlóság, de az én szemem kék! Mondjuk Harry álmában is sárga volt a szemem.
-          A húgom készítette ezt a portrét. Ő meg jósolja a jövőt. Vámpírként ilyen aranyszínűek lesznek a szemeid.
-          Van egy húgod? – kérdeztem elfordulva a saját festményemtől.
-          Igen. Nagyon kedves lány.14 éves – mondta mosolyogva.
-          Na és te hány éves vagy? Ha szabad meg kérdeznem.
-          Összesen 777 éves vagyok – mondta Még mindig mosolyogva mire egy kicsit elcsodálkoztam. Az oké hogy vámpír, de mennyi? 777? Az nem semmi.
-          Az, szép életkor- mondtam mire felnevetett.
-          Igen az. De ha úgy jobb gondolj, csak 17-nek. Kinézetre annyi vagyok – mondta. 
Megint elkezdett szúrni a mellkasom, de most ezerszer jobban. Odakaptam hirtelen mire Harry szólítgatni kezdett. Hirtelen felkapott, és beszaladt velem valami sötét szobába ahol több ember is volt többek között az anyám is Gina.
-          Elkezdődött – mondta Harry majd letett egy asztalra, ami nagyon hideg volt. Mindenki fölém állt néztek miközben én szenvedek. Kösz.
Harry szemszöge:
A próféciák szerint ő lesz a leghatalmasabb vámpír, aki az élők között járt és az átváltozásának folyamata is fájdalmasabb és huzamosabb időszakig tart, mint egy átlagos vámpírnak. Nagyon sok erőt hagytak rá az ősei, amit neki bírnia kell. Azt mondják a szüleim, hogy a próféciák sosem tévednek. Ha ez így van, akkor ezen az asztalon a jövendőbelim fekszik.Érzem azt a különös kötődést iránta, hogy meg kell, hogy védjem, ahogy csak tudom. Gyönyörű lány mi tagadás. Azt hiszem a próféciák most sem tévedtek. El, hirtelen elkezdett rángatózni az asztalon mire refleksz szerűen fontam össze kezeinket mire mintha egy szikra pattant volna ki kezeink közül.
-          Ez hihetetlen – mondta édesanyám.
-          Igen az – értett egyet El anyukája.
-          Miről maradtam el – jött be az ajtón nagy sebbel, lobbal bolondos kis húgom Katherine. Mikor meglátta az asztalon szenvedő lányt oda pattant mellém és meg fogta a másik kezét is El-nek.
-          Nagyon gyenge. Itt már csak én tudok segíteni – mondta a húgom. És mivel ő is vámpír bele harapott a saját csuklójába aztán pedig Szikráéba.
-          Megőrültél? – kérdeztem tőle szinte már sziszegve.
-          Hidd el éppen eleget szenvedett ez a szegény lány itt az ideje, hogy véget vessek a fájdalmainak – mondta majd El, csuklóját, a sajátjához érintette s mintha csillaghullás lett volna minden annyira fényes lett.
-          Nee – kiabálta szinte torkaszakadtából Szikra és nekem majd meg szakadt a szívem hogy ilyen meggyötörten kell látnom.És vége lett a fény tengernek mely beborította az egész szobát, majd egy nagy koppanást hallottam és a húgom a földön feküdt. Gyorsan az ölembe kaptam és az egyik kanapéra leraktam.
-          Katherine! – édesanyám oda sietett hozzánk már sírva és letérdelt húgocskám elé. Már engem is a sírás kerülgetett. De én úgy hittem, hogy nem történt semmi baja. De sajnos csak hittem.
-          Egy ilyen erős mágia felhasználást senki sem éli túl. Csoda lett volna, ha életben marad. -  mondta suttogva anyukám. El kezdtem könnyezni. Ez nem lehet.
-          Ez nem történhet meg! Nem! – kiabáltam miközben fejemet fogtam. Az én drága húgom. Meghalt.
-          Harry nyugodj le – mondta édesapám és mellém lépet majd fél karjával át ölelt. Ő hogy nem könnyezni meg a lánya halálát? Ez nekem nagyon fájt. De ha tudta, hogy a halálnak teszi ki magát miért tette?
-          „Érted tettem Harry” – hallottam meg húgom hangját, de nem tőle, hanem a fejemben. Ez hogyan?
-          Hallom a fejemben – mondta hitetlen hangon.
-          Úgy tűnik, hogy a húgod nagyon szerethetett téged mivel rejnkarnációval a lelkét a tiedhez kötötte így még a túlvilágon is tudsz vele beszélni. - mondta Szikra anyja.
-          „Vigyázz erre a lányra, mert nagyon szép gyermekeitek lesznek ám”- hallottam megint húgom édesen csengő hangját és ezt a mondatot meg is mosolyogtam.
  Hirtelen éles fájdalom futott át a fejemen....

2014. április 18., péntek

3.fejezet



-          Hagyd békén! – hallottam a hátam mögül egy hangot. Marcel volt.

-          Én nem akartam bántani csupán beszélgettünk – mondta Harry és hátrébb lépet egyet.
Harry háta mögött meg jelent két fiú meg egy lány.És minket bámultak.
-          Harold ugye tudod, hogy a családod érdekeit kell nézned. Nem teheted, meg hogy ellenük szegülsz, mert akkor….. – mondta a lány.
-          Igen tudom, hogy akkor mi lesz, és nem érdekel. Ezek az álmok most sokkal jobban érdekelnek.
-          Akkor meg tartjuk a szertartást – mondta Gina szinte suttogva mintha megijedt volna.
-          Milyen szertartást? – kérdeztem, de mindenki csendben volt. Szinte hallani lehetett a levegő vételt is.
-          Halljam – mondta már elég mérgesen. Senki sem mond semmit ez nonszensz.
-          A családod vagyis Gináék mágikus lények leszármazottjai, de csak a 2 generáció örökölheti a leg nagyobb erőket.-  mondta az a lány.
Harry úgy nézett rám, hogy…le sem, tudom írni .Megbabonázott a szemével és csak egy kérdés csúszott ki a számon.
-          Mi vagy te? – kérdeztem tőle mire furcsán nézett rám.
-          Az, ami te csak egy kicsit más képen.
Nem értek semmit. Egy olyan világba csöppentem, amiben én egy teljesen más lény vagyok .De én ezt nem akarom . A normális életemet akarom a normális családommal és barátaimmal. De kérlelésem süket fülekre talált, mert a lelkem mélyén az a hülye, vonzás szinte megfájdította azt a pillanatot, amikor Harry közelebb lépett és pólója alól elő szedte a nyakláncát. Egy papírrepülő volt. Nagyon szép. És felé nyújtotta.
-          Ez? – nem találtam a jó szavakat. Miért, akarja nekem adni a nyakláncát?
-          Ez a tied én őrizem neked, mert én biztos voltam, hogy eljön ennek is az ideje.
A fapalotában:
Nagyon nagy csend volt. Ültem a hatalmas puha ágyon és gondolkoztam miközben kezemben tartottam a kis papírrepülőt. Mi az, hogy őrizte nekem?
Egy erős szúrást éreztem a mellkasomban és abban a pillanatban csapódott ki az ajtó és Harry futott be rajta.
-          Szikra! Szikra nézz a szemembe! – mondta tekintélyt parancsoló hangon mire teljesítettem kívánságát. Nagyon fájt a mellkasom, de fokozatosan tűnt el a fájdalom, ahogy egyre vesztem el a zölden csillogó szemekben. Meg dermedtem.
-          Mi történik velem? – kérdeztem el haló hangon. Idegesnek tűnt, de nem szólalt meg csak átölelt.
-          Elektra te most egy nagyon rossz dolgon mész keresztül és ebben én vagyok a legrosszabb – mondta ki a szavakat, amiket szintén nem értettem (mint minden mást sem).
-          Hogy hogy? Figyelj, nagyon sok mindent kell nekem elmagyarázni, de most te mesélj nekem.
-          Mit szeretnél, miről meséljek? – kérdezte és leült mellén az ágyra.
-          Arra lennék kíváncsi, hogy neked is voltak e, álmaid öhm….szoval…rólam – egy kicsit elvörösödtem, mert ilyet hogyan kérdezhetünk egy idegentől főleg fiútól.Ezt a gesztust csak meg mosolyogta majd megszólalt.
-          Igen. Elég furcsa volt. A szemeid…sárgák, voltak pedig hogy látom neked szép kékek.
Hm. Sárga.
-          Sárga volt a szemem az álmodban? – furcsa
-          Igen, és ahogy tudom te is álmodtál velem – mondta szemtelen mosollyal az arcán.
-          Csak az én álmaimban vörös szemekkel vagy jelen – mondtam neki.
-          Nem csoda biztos éheztem rád – mosolygott vadul, amit nem tudtam mire vélni.
-          Ezt hogy érted?
-          Azt mondtam neked, hogy majdnem az vagyok, mint te csak én vámpír vagyok – huh mi?
-          Vámpír? – kérdeztem lélegzet visszafojtva.

                                                          Elektra




                                                          Harry

-          Igen és te az, vagy ha még nem is érzed, kezdesz átalakulni – meg mukkani sem tudtam.
-        Mielőtt meg kérdezed, hogy hogyan lehet a nagyszüleidtől örökölted, mert a vámpír dinasztia egyik utolsó tagjaként kellett rád hagyniuk, hogy ne haljon ki a ti családotoknak igazi vére.
Csak néztem magam elé és nem jutott el az agyamig, amit a mellettem ülő fiú mond.
Hirtelen felállt, és húzott magával.
-          De az egész történetet még mindig nem tudod…
                          

2014. április 17., csütörtök

2. fejezet

Csendes békés minden mintha nem is élnék. Az élet nehezebb az álmok tengerén könnyebben el igazodok. Most csak lebegek, nem tudom, hogy hol és azt főleg, nem hogy miért, de békés álmomból most ébresztett fel a valóság. Csendes szólongatásokat, hallottam meg magam mellől mire lassan ki nyitottam szemeimet.
- Szikra ébredj fel – Gina szólongatott. Mikor meg láttam, hogy rebegtetem pilláimat hevesen megölelt.
- Hála az égnek, hogy nem esett bajod! De miért csináltad? Miért gyalogoltál a tűz felé? – kérdezte tőlem, de nekem csak most jelent meg lelki szemeim előtt a kép a tűzről, az árnyról,Róla… 

-          Én én nem akartam meghalni csak…nem is tudom mi ütött belé. – tényleg nem tudom.
-          Figyelj El nem tudtuk meg beszélni azt, amiért valóban elhoztunk téged.
-          Mi lenne az? – kérdeztem miközben próbáltam fel állni a hatalmas francia ágyról melybe teljesen bele süllyedtem.
-          Arról van szó, hogy…anyádék, meséltek neked a családunkról valami? – kérdezte és minta izgalom tükröződött volna ki a szeméből.
-          Semmi érdekeset csak a normál családi emlékeket hozták fel. Miért? – nem értem.
-           Nem tudom, hogy mondja el neked, de te nem a húgomék gyereke vagy…hanem, az enyém – ez sokként ért. Mi?
-          Micsoda? Ez biztos nem igaz – mondta szinte könnyeimmel küszködve.
-          De. Ez az igazság. 18 éves voltam mikor meg születtél a Brenda akkor volt 17. Sajnos nem tudtalak meg tartani, mert nem tudtalak volna el tartani. Nagyon rossz körülmények között éltem, amiben te nem élhettél volna. Így árvaházba kellett, hogy adjalak. Mikor egy évvel később mikor Brenda betöltötte a 18-at azt mondta nekem, hogy ki hoznak téged onnan, de csak akkor, hogyha ők nevelhetnek fel téged. Beleegyeztem. Azt mondták, hogy a kereszt anyád lehetek. Sajnálom, hogy ilyen sokáig kellett várnod az igazságra – fejezte be végül sírva mire megöleltem öt.
Nagyon sokat beszélgettünk majd hirtelen kivágódott a nagy tölgyfa ajtó mely elválasztott minket a ház többi részétől. Mert elmondta nekem Gina hogy egy a várostól elég messze eső „fapalotában” vagyunk, ahogy ő hívja, de azt még mindig nem mondta el, hogy miért hozott ide. 
-          Mi történt? – kérdezte Gina az ismeretlen embertől.
-          Itt vannak – csak ennyit mondott majd ki  is ment maga után behúzva az ajtót.
-          Kik vannak itt? – kérdeztem
-          Idővel meg tudod, de szerintem az egyiket ismered..ha nem is személyesen – mondta mosolyogva…
Kb. ez volt a fejemben mikor meg láttam őt. Nem értettem semmit.Minden lejátszódott bennem. Mi van, ha megint álmodok, és mindjárt felkelek izzadság cseppektől ragadva és zihálva attól, hogy valóba létezik e? A félelemtől.
-          Én inkább visszamegyek a házba – mondta mielőtt oda értünk volna ahhoz a tisztáshoz ahol tegnap eszméletemet vesztettem.
-          Mitől félsz? – kérdezte Gina kedvesen mire rá néztem és mélyen a szemembe nézett. Látta rajtam hogy valami nincs rendben és jó látta.
-          Egyszerűen nem érzem jól magam. - mondtam, de Gina olyan furcsán nézett rám. Nem értettem.
-          El tudom, hogy mitől félsz. Érzem, hogy ő tehet róla. De ne érezz semmi olyat, ami bánt téged. Ő nem bánthat téged. Bízz bennem.
-          De honnan tudod……? –csodálkoztam rá.
-          Mondjuk, úgyhogy különleges képességet örököltem, amit te rá fogok hagyni, ha majd egyszer, meghalok – mondta.
-          Különleges képességet? – nem hiszek nagyon ezekben a természetfeletti hablatyokban de most minden annyira más.
-          Én egy álomőrző vagyok. Képes vagyok mások álmaiba belelátni és átérezni. És tudom, hogy neked visszatérő rémálmaid vannak.
-          De ez hogy lehetséges, hogy ilyen képesség létezik? – teljesen elképedtem. Az anyám egy mondjuk úgy, hogy misztikus lény és ezek szerint én is az vagyok. Most már nagyjából mindent elmondott csak egy valamiről nem hajlandó beszélni az apámról. Az igaziról mert, hogy nem Marcel az. Egy teljesen ismeretlen.
-          Azt kell hogy mondjam hogy tartogatnak számodra még meglepetéseket – mondta mikor ki értünk a tisztásra:
                                                          
                        


Így nappal sokkal szebb volt mint este a fények gyönyörűen csillantak be éppen éppen egy fa ágán és levelein keresztül.Megnyugtató volt de csak volt.Mert akkor meg pillantottam őt:

               
Most nem volt vörös a szeme. Zöld volt, de abból is a sötétebb. Megint az a vonzás…de nem akarommmm!!!
Úgy nézett rám mintha egy vad lennék, aki éppen készül elkapni, de nem félek, mert az a valami nem hagyott..most, bezzeg nem amikor idefele voltunk akkor meg görcsbe rándult a gyomrom és levegőt is alig kaptam. Gina hangja hozott vissza.
-          Minden rendben?
-          Persze de olyan furcsán érzem magam.
„ne hagyd, hogy magával ragadjon az érzés, mert nem szabadulsz tőle”- intett parancsra egy erős mégis kedves hang, ami igen ismerős volt, de nem tudtam, hogy kié. Nem tudtam tovább várni.
-          Mond, meg hogy kivagy! – kiabáltam ki hogy még az erdő is bele remegett hallottam, ahogy a madarak ki repülnek a biztonságot adó fészekből, hogy a mókusok és mindenfajta mezei lények lefutnak, vagy éppen felfutnak a fára.
-          Kérlek, ne kínozz tovább! – mondtam már csendesebben vagy inkább elnyúzottabb hangon.Arra lettem figyelmes, hogy előttem terem és semmit mondó tekintettel figyel.
-           Te sem tudsz békén hagyni már éjszakánként sem – mondta mosolyogva, de nekem inkább a hideg futkosott a hátamon. Nem ismerem őt csak azokból a rémes álmokból. És a vörös szeméről….nekem, ennél több kell, hogy meg törjek.